Beszélgetés Csuja Imrével


ÖRKÉNY ÉS A FRONTSZÍNHÁZ
Beszélgetés Csuja Imrével


A Tóték közel négy éve sikeres produkciója az Örkény Színháznak. Vajon mi a titka, miért szeretik a nézők?

Csuja Imre: Elsősorban Örkény István tehet erről. A csodás Örkény-nyelvnek hihetetlen zeneisége van, amit mi, színészek töltünk meg kreatív ötletekkel, élettel. Ebbe a Gáspár Ildikó dramaturgunk kitalálta forma is segít. Remekül összevonta a kisregényt, a filmet és a korábbi színdarabot, ebből született az a mű, amit mi játsszunk, a dialógusok mellett meghagyva leíró részeket is. Nagyszerű színészcsemege számunkra, hogy a szerepünkből kilépünk időnként, mintegy ránézve, magyarázva azt, majd visszalépünk bele. Hallatlanul izgalmas, sokat hozzáad. Sokkal többet, mintha kijelölnénk egy táblával a helyszínt, vagy átöltöznénk a jelenetek közt. Elmondjuk, mi történik, hol vagyunk – és a néző a saját vizuális élményeként éli ezt meg. Miközben a színésznek virtuóz lehetőséget ad a nyílt színi átváltozásokra, a néző is többet kap ezáltal. Erős dinamizmusa, ritmusa lesz a látottaknak, mintha egy nagy szimfónia lenne. Nem is szólva azokról az Örkény teremtette hús-vér alakokról, akiket öröm játszani, s a nézőnek öröm velük azonosulni.


Hogy kerülnek az előadásba kuplék, amelyek teljesen más műfajt képviselnek?

Csuja Imre: Megvannak a megfelelő dramaturgiai pontok, ahová remekül illenek. Szerves részévé váltak az előadásnak. És amúgy valamennyi a háborús helyzethez kötődik, olyan például, mint a „Valahol Oroszországban…”, vagy én, épp az emblematikus csipogós lámpával a számban ezt dünnyögöm: „Szellő, ma messzire szállj, messze szállj, mint a sólyom madár, a muszka földön egy honvéd áll…”


Mennyi a rögtönzés az előadásban?

Csuja Imre: Nincs rögtönzés, a próbák alatt agyaltunk rengeteget. Mácsai Pálnak volt egy álma, hogy milyennek szeretné az előadást – s aztán igyekeztünk ezt megvalósítani. Sokat töprengtünk együtt azon például, hogy hogyan kezdődjön a második felvonás. Sok-sok ötlet után valamelyikünk fölvetette, hogy legyen menüettszerű, ami jól jelképezi az összezártságukat. Ezzel a módszerrel lépésről lépésre gondoltunk ki mindent, elfogadva azt, hogy a rossz ötlet is jó ötlet, amit ha továbbfejlesztünk, mindig lök rajtunk egyet. Ráálltunk erre a fajta gondolkodásra.


Furcsa, kortalannak tűnő világ ez… Elegáns estélyi ruhák, kiegészítve egy-két jellegzetes, de látszólag oda nem illő kellékkel, mint amilyen Tót tűzoltósisakja is.

Csuja Imre: A frontszínházak világát igyekeztünk fölidézni. Azt a világháborús időszakot, mikor a színészek fölkerekedtek, és ellátogattak a harcoló katonákhoz. Itt nem volt se díszlet, se jelmez, csak az ünneplő ruhájuk, és csak néhány dologgal jelezhették, ki kicsoda. „Ott van a színház, ahol föllépek” – mondta Feleki Kamill, és a mi előadásunk is ezt sugallja. Nekem most ez a legkedvesebb szerepem.


Kik a nézői a Tóték-nak?

Csuja Imre: Teljesen vegyes. Jönnek idősebbek, akik közül biztosan sokan látták a filmet is, az Isten hozta, őrnagy úr!-at, nekik mindez a ráismerés örömével társul, és jönnek fiatalok is, akik talán először találkoznak a történettel. Kötelező olvasmány, s kapóra jöhet nekik, hogy játsszuk. Eljönnek, ha már van, aztán a végén nagy rajongással fogadják. Megvárnak bennünket, autogramot kérnek, csillogó szemmel mondják, hogy nagyon tetszett nekik.


Miért jó Örkényt játszani?

Csuja Imre: Csodálatosan beszéli a nyelvet, fantasztikusan fogalmaz. Micsoda mondat például ez: „Az észak-magyarországi Községi Tűzoltóság ügyrendi szabályzata szerint a tűzoltó teste függőleges tengelyének, valamint a sisak vízszintes tengelyének 90°-os szöget kell bezárnia.” Vagy az általunk óramonológnak nevezett szöveg: „Egy óraszerkezet, elvben, örökké pontosan mutatja az időt. (Ha nem éri rázkódás, és nem számítjuk a kopást.)” Lubickolni lehet benne. Akárhogy is, ő a 20. század legnagyobb íróinak egyike.


Vidéki turnén voltatok már a Tóték-kal?

Csuja Imre: A villányi Ördögkatlanban plussz hetven fokban játszottunk a tornateremben, szakadt rólunk a víz, de minden rosszat elfelejtetett a nézők szeretete.


Gödöllőn jártál már?

Csuja Imre: Hogyne! Tavaly például a Királyi Váróban léptem föl, a Mondj egy verset, Imi! műsorommal. Délután gyerekeknek adtam elő a nekik, a hozzájuk szóló változatot, este pedig kibővített változatban felnőtteknek. A mostani találkozót is várom már, remélem, Gödöllőn is szeretni fogják a mi Tóték-unkat.

-li-