Beszélgetés Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel


A NAGY TÚLÉLŐ

 

Beszélgetés Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel

 

Különleges színészek, különleges színházi emberek, évtizedek óta a magánéletben is együtt – s néha egy-egy közös produkcióban is találkoznak. Mint ahogy a tavalyi évad nagyszerű színházi előadásában, a Madách Színházban bemutatott Szomorú vasárnap-ban, melyet októberben a gödöllői közönség is láthat. 

 

A Szomorú vasárnap, Müller Péter közel 40 éves színműve majd’ olyan népszerű, mint a címadó dal. Vajon mi a titka? Mi az, amitől folyamatosan jelen van a színházak repertoárján?

Nagy-Kálózy Eszter: Én azért szeretem, mert sok rétege van, sok mindenről szól. Elsősorban két emberről, de sok minden más is benne van. Benne van Müller Péter is, aki egy 20. századi kisember, egy 20. századi zsidó kisember történetét írta meg. Tágabb értelemben szól a történelemünkről is, a kishitűségünkről is, a saját szorongásainkról is. Ez egy egészen speciális szorongás, küldetéstudattal átitatva. Rengeteg érzelem is van benne. Jók a dalok, melyeknek tartalmuk, szívük-lelkük van.

Rudolf Péter: Elképesztő történet valakiről, aki gyakorlatilag nem tud zongorázni, nem tud kottát olvasni, s olyan dalokat ír, amitől egy képzett zenész a homlokát ráncolná – és mégis zseniális pali, aki nem hiszi el magáról, hogy zseni. Érzelmileg nagy amplitudiókat jár be, mint minden depresszióra hajlamos általában. Az élete sokféle rendszerbe ér bele, de mindegyik eltapossa. Ha külföldön élne, rég világsztár. De nemhogy a hazáját, még Budapestet sem meri elhagyni, de még a Dob utca környékét sem, sőt, igazából még a lakását sem. És közben mindent túlél.

Mennyire magyar sors Seress Rezsőé?

R. P: Jellegzetesen kelet-európai sors megspékelve a zsidó léttel. A történetnek pedig lényeges eleme a szerelem. Filmbe illő sztori, ahogy beleszeret egy gazdag polgárasszony, egy katonatiszt felesége ebbe a chaplin-i figurába.

Seressről mindenhol azt írják, alacsony, csúnya ember volt, a pénz sem vetette föl – nem egy nőideál. Miért szeret bele az általad játszott Helénke – aki egy gazdag katonatiszt felesége – Seressbe, a későbbi férjébe?

N-K. E: Egy nő megérzi a zsenialitást, a különlegességet. Seress olyan férfi, aki akkor is ég, ha csak ül egy sarokban. Tényleg zseni. A dalainak varázsuk van. Helénke hisz abban, hogy erőt tud adni Seressnek. Hogy képes arra, hogy mellette kiteljesedjen a másik.  Küldetése van. De ebbe belecsúszik a háború, a történelem, mely nyomorúságba dönti őket is. Elkerülhetetlen a történet végén, az élet végén a kudarc.

Már többször dolgoztatok Horgas Ádámmal együtt, többek közt a kétszemélyes az És Rómeó és Júliá-t is együtt találtátok ki. Milyen vele a munka?

N-K. E: Igazi színházi ember. Ért a lélekhez is. A színház külcsínéhez. Tudja az egészet.

R. P: Színházból van. Az És Rómeó-hoz eredetileg koreográfusnak kértük föl, közel húsz évvel ezelőtt. Hamar kiderült, univerzális ember. Világít, tereket talál ki, zenét szerez, jól elemez. Manapság kevesen nevelnek színházi embereket, aki az előadás egészében gondolkodnak, utánanéznek a részleteknek. Bennünket Marton László erre nevelt. Horgas Ádám is ilyen. Ez már az első közös munkáinkon is látszódott. Azóta elképesztő utat tett meg. Jó ilyen emberrel dolgozni.  

A Szomorú vasárnap előadásban van még valaki, a több szerepben színre lépő Nagy Sándor. Milyen volt a harmadik?

R. P: Remek!

N-K. E: Fantasztikus partner. Élmény vele a munka, a találkozás.

R. P: Remek volt együtt lenni vele, rengeteg ötlete volt. Nyáron keveset találkoztunk, már hiányzik.  

Ti közkedvelt művészek vagytok, és azt is tudják rólatok, hogy a családotokban a gyerekek is a művészi pályát választották. Van időtök egymásra?

R. P: Eléggé hullámzó a létünk, de igyekszünk figyelni a másikra. Jövő héten például Flórát látogatjuk meg Amerikában, aki ott végzett, ott színész, s neki sem könnyű.

N-K. E: Mindenesetre van miről beszélnünk, ha együtt a család.

 

- lőkös -