Zombor Levente (TALAMBA) világrekord!

Világrekord született Gödöllőn.

Telt ház előtt, óriási sikerrel mutatta be legújabb albumát a Talamba Ütőegyüttes Gödöllő. Az albumon olyan világslágerek hangzanak el, mint Grigora Dinicu: Pacsirta, Liszt: II. Magyar Rapszódia, Hacsaturján: Kardtánc, vagy Piazzolla: Libertango című műve.
A koncert a remekművek mellett más különlegességeket is tartogatott a közönség számára. Az est vendége volt Herczenik Anna operaénekes, aki többek között Bizet: Carmen című operájából a Habanerát énekelte, a Talamba kíséretével.

A résztvevőknek ritka pillanatban, pontosabban percben volt része, amikor végig izgulhatták Zombor Levente világrekord kísérletét. Az ütőegyüttes vezetője állt a xilofon mellé, amin egy percig szólaltatta meg a kromatikus skálát. A produkciót kamera rögzítette, majd az ütéseket Gémesi György polgármester és Kovács Balázs, a Művészetek Háza igazgatója számolta meg, közjegyző jelenlétében, aki az egész folyamatot végig felügyelte. 

A végeredményt a koncert második részében jelentették be: 1 perc alatt 862 ütés. A világrekordról szóló igazolást magyar és angol nyelven állították ki, az egyiket dr. Gémesi György, a másikat Kovács Balázs adta át Zombor Leventének.  

A nagy sikerű koncert mindenképpen feledhetetlen élményt nyújtott a közönségnek, aminek tagjai a helyszínen elsőként vásárolhatták meg a SPIRIT OF LIFE című albumot, ami a cd mellett dvd-t is tartalmaz. Ez utóbbi anyagát a nyár folyamán a Gödöllői Királyi Kastélyban rögzítették. A felvételeken és a szombat esti  koncerten a Harmónia Garden közreműködése tette teljessé a talambás hangzásokat.